"A BME Média Oktató és Kutató Központja és a Tandem Café az új média mindennapjainkra gyakorolt hatását boncolgató havi rendszerességű kötetlen beszélgetős estsorozatot indított."
ha nem tudnátok.
itt a tandem! rögtön velünk kezdődik! ez az a film, amit az első új média re:mix rendezvény elején vetítettek a pincében és persze fent is, kivetítőn, ami nagyon szép volt, szóval végre sikerült megszereznünk. a hang néha kicsit idegesítőnek tűnhet, de okos dolgokról van szó, mint ahogy majd szerdán is érdekes témákat lehet megbeszélni. és a megbeszélni, az komoly, mert a múltkor is rendes és izgalmas beszélgetés lett belőle, könyvbemutató helyett. most meg eleve nem is akar majd könyvbemutatónak látszani, hanem egyből szóba lehet állni egymással.
"a Blogok és a tömegmédia határán munkacímmel onnan indulnánk el, hogy a tömegmédiának látszó webszájtokon is egyre inkább jelennek meg az interaktivitást, a közös részvételt és az állandó változást magukban hordozó blogok." (forrás: >>> új média re:mix <<<)
blogszerda re:mix! gyertek!
akarok egy állást a google-nél.